Ahogy visszaemlékszem, mindig volt kutyánk. A szüleink sose tiltakoztak ellene. Így, amikor saját családot alapítottunk, természetes volt, hogy lesz saját kutyánk. A három gyerkőc mellett két kutyusunk volt, Peggy egy Westi, akit tenyésztőtől vásároltunk és Emma pedig Bernipásztor akit (ma már tudjuk), hogy szaporítótól hoztunk el 4 hónapos korában. A különbség nagyon is észre vehető volt a kutyák egészségében, de szerencsére mind a ketten 13 éves korukig voltak velünk.
Amikor a kis Westinket el kellett engednünk, Emma borzasztó letargiába esett. Az állatorvosunk javaslatára azonnal egy új kis kutyapajti után néztünk. A facebook segítségével fogadtuk örökbe Rézit, akit 4-5 hetesen szedtek fel az M0-s autópályán. Pici volt sok-sok problémával, de mindent orvosolni lehetett. Rajta keresztül nyílt fel a szemünk igazán, hogy milyen fontos megmenteni egy ártatlan kis állatot, akit valami nem illetem jelzővel ember képes volt magára hagyni egy autópályán. Réziről csak annyit, hogy a legjobbkor érkezett hozzánk és mindig nagyon hálásak leszünk érte a kutyavilágnak. Sajnos az élet úgy hozta, hogy Emmától is búcsúznunk kellett.
A történet ismétlődött, Rézi szomorúsága határtalan volt. Emma urnája alatt fekve töltötte napjait. Ezt nem hagyhattuk, így ismét gyorsan kutyapajtit kellett keresnünk. Ekkor már tudtuk, hogy csak is menhelyes kiskutyát szeretnénk örökbe fogadni. Az Etyeki menhely honlapján abban az időben is rengeteg kis csöppség volt bemutatva. A gyerekek csak annyit kértek, ha lehetséges akkor közepes termetű, kislány kutyus legyen. Telefonos megkeresésünkre egyetlen kiskutyát tudtak javasolni, Bukfencet. Őt két kis tesójával egy erdőszélen hagytak magára. Már csak ő maradt a kutyaoviban, így egyértelműen Ő lett a mi kis új kutyuskánk. Pár nap múlva, már el is mehettünk érte. Akkor láttuk először élőben, de semmi kétség sem volt bennünk, hogy igen, Ő lesz Rézi új kis tesója. Tüneményes volt, és valóban a neve teli találat volt, mert lépten nyomon hasra esett, gurult mindenben, kacska kis lábacskái miatt. Rézi nagy szeretettel fogadta, érezte, hogy Neki hoztuk a picúrt. Szép lassan minden kezdett kialakulni. Rézi anyaként terelgette ma már Zsófi névre keresztelt tesóját. Gondoskodott, vigyázott rá. Persze azért ránk is hárultak feladatok, de hamar szobatiszta lett és felvette a családi életünk ritmusát. Voltak egészségügyi problémák az első fél évben, de ezeket mind-mind orvosi segítséggel leküzdöttük. Ma már csak a diétás táp maradt meg abból az időből. Zsófika remek házőrzővé cseperedett. Szó szerint cseperedett, mert hatalmas tappancsi ellenére nem lett nagyobb egy 6 kilós kis szálkás szőrű tacsinál. Néha segítségre szorul, ha magasabb helyre akar ő is felugrani aminek hangot is ad, mivel egy oroszlán hangja veszett el benne.
Sokszor hallottam már, hogy ha valaki elveszíti szeretett kutyáját- macskáját, azt mondják, hogy nem szeretnének újat, mert nem bírnák ki még egyszer egy állat elveszítését. Ezt is megcáfolnám. Valóban nehéz volt pár nappal kedvencünk elvesztése után új kiskutyát haza vinni. Azt éreztük, hogy megcsaljuk régi pajtásunkat, de tudtuk, hogy ugyan úgy mint az előző esetben is napról napra jobban megszeretjük Zsófit pont úgy ahogy annak idején Rézit is. Így a segítség kölcsönös volt közöttünk, a szép emlékeket pedig megőrizzük.
Szépen teltek a napok, hónapok. Kutyasuli, napközi, minden játszott amit csak meg tudtunk Nekik adni. Az utazások 90% -ban mindig velünk jönnek. Teljesjogú családtagként tekintünk rájuk. (Bár van aki ezt kissé túlzásnak gondolja, de őszintén, nem érdekel.) Tudom, hogy elkényeztetem őket, de ez már csak így van.
A másik dolog amit hallunk, hogy nem mennek ki a menhelyre az emberek, mert vagy nem bírják nézni az ott élő kutyákat, vagy azért mert azt mondják, hogy nem bírnak ellen állni és haza vinnék legszívesebben az összeset. Ez is butaság. A vasárnapi séták nagyon jók szoktak lenni, a piknikek szintén. Annyira klassz amikor a sok-sok gazdi és kutyusaik találkozhatnak. Mi például a 2017-es őszi pikniken Zsófi egyik testvérével kölcsönösen kiszúrtuk egymást. Volt is nagy fotózás, készültek a tesós képek. :)Aztán egy nap felkerült Sziszi képe a facebookra. Mondhatom, " hogy szerelem volt első látásra" . Nagyon-nagyon szerettem volna haza hozni, de három gyerek és két kutya egy teknős és tengerimalacok mellé, tiszta fejjel tudtam, hogy sok lenne. Ahogy teltek a napok, folyton Sziszi jutott az eszembe. Akkor már vettem a bátorságot és a család elé álltam a nagy ötletemmel. Nem kaptam meg rögtön a zöld utat. (de egyre több cuki képet kaptam Szisziről az ideiglenes szüleitől a lábműtétje után amikkel szépen sikerült " megpuhítanom Mindenkit") Ezek után, volt még egy nagyon fontos dolog, hogy vajon Rézi és Zsófika mit fog szólni Sziszihez. Szerencsénk volt, mert amikor meglátogattak minket az otthonunkban, Rézi és Zsófi is nagyon barátságosan fogadták Sziszit. Aztán újra találkoztunk vele a vasárnapi sétán, ahol a lábműtétje miatt igazából csak ölbe séta volt. :)
Lábadozása után fogadhattuk örökbe Sziszit. Sok-sok információt és jó tanácsot kaptunk amikor elhoztuk az ideiglenes otthonából. Potyogtak a könnyek mind a két részről.
Nagy feladat várt ránk. Három kutya nem két kutya. Sziszi kicsit félénk, de annál nagyobb hanggal megáldott kis csöppség. Azért Rézi és Zsófi részéről volt némi kis féltékenység, de ma mára már ez is elmúlt. Szépen kialakultak a dolgok. Sziszinek is voltak egészségügyi problémája. A térde miatt szoba kennelben kellett tartani, és a szemével is komoly orvosi ellátásra szorult. Azóta az óra 5.40-kor csörög, hogy mindenkit el tudjak rendezni, mielőtt elindulok dolgozni. Amióta hárman vannak, és ha lehetőségem van akkor napközben is haza szaladok, hogy rájuk nézzek. Sokszor vagyok fáradt, és az ágyban is alig marad helyem :) de minden perce megéri, amikor hozzánk bújva szundiznak, vagy csak néznek a kis szemeikkel.
Sziszi sokat idomult hozzánk. Mivel ő nem kölyökként került ide, már voltak kialakult viselkedési szokásai. A látogatóinkat a mai napig hangosan megugatja, de aztán szépen megnyugszik. A hangoktól egyáltalán nem fél. Porszívó, fúró, hajszárító, semmi nem zavarja meg. Viszont a hirtelen mozdulatoktól, hosszú bot szerű tárgyaktól (cipőkanál, tv irányító) még ma is megijed.
Ma már a hárman jönnek velünk ha elutazunk. Az autóban nagyokat alszanak, teljesen probléma mentesen lehet velük utazni. Sőt kutyabarát étteremben is többször jártunk, ahol nagyon szépen viselkedtek. Büszkék is voltunk Rájuk.Így telnek mozgalmas napjaink. Egy nagyon kedves önkéntes barátunkat iskolákba kísérjük el, ahol a gyerekek a felelős állattartásról kapnak ismereteket. Ezekre Morisz mellett Rézi és Zsófi is eljönnek. Így a jelenlétükkel Ők is hozzá járulnak a felelős állattartás megismertetéséhez.
Kissé hosszúra nyúlt ez a kis történet... Köszönjük a lehetőséget, hogy Zsófi és Sziszi is a Ti gondozásotokból hozzánk kerülhettek és a családunk részei lehetnek.
Mindenkit csak bátorítani tudunk, hogy kellő mérlegelés után, menhelyről fogadjon örökbe kutyát ha kicsi kölyök, vagy akár felnőtt kutya. Rengeteg örömben és boldogságban lesz együtt részük.
Még egyszer KÖSZÖNJÜK, és további kitartó munkát és sok-sok sikeres örökbeadást kívánunk!