Huszár

  • Nem: kan
  • Életkor: 3 éves
  • Fajta: keverék
  • Ivartalanított: igen
  • Méret: nagy
  • Szín: tricolor

Szia! Huszár vagyok és már majdnem 2 éve a menhelyen élek.

Huszár 3 éves, aktív, sportos, arányos testalkatú kan kutya. Elég határozott elképzelései vannak az életről, ami sokszor nem egyezik azzal, amit mi akarunk tőle. De ez nem az ő hibája, csupán rossz helyre született, aztán rossz helyre került, ahol szocializációjára nem fordítottak sem időt, sem energiát, ingerszegény környezetben csak nőtt, mint a gaz. Mára pedig ereje teljében lévő erős fiúvá cseperedett, akinek még minden új, minden ismeretlen. Most ismerkedik a világgal, az őt körülvevő dolgokkal, hogyan is kell kutyaként viselkedni, ám néha még hevesen reagál. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb belőle is olyan kutyát sikerül faragnunk, akit nyugodt szívvel fogunk örökbe adni és családban tudni. Pórázon egyre ügyesebben és szebben sétál. Kicsit makacs, kicsit önfejű, de a tanulásra fogékony, játékos, szeret labdázni. Kertes házban lenne boldog, olyan határozott kezű gazdival, aki tanítását, nevelését nem hanyagolja el, sokat foglalkozik majd vele és vinné kutyasuliba is, ami Huszárnak erősen javasolt!! Huszár jó kutya, csak irányt kell neki mutatni és a szabályokat felállítani.