Artúr

  • Nem: kan
  • Életkor: ~5 éves
  • Fajta: keverék
  • Ivartalanított: igen
  • Méret: kicsi
  • Szín: fekete

Szia! Artúr vagyok és már gazdis

Egy elkeseredett idős hölgy keresett meg minket Artúrral kapcsolatban. A házaspár örökbefogadott a szomszédból egy kölyökkutyát, akivel már 5 hónapos korában nem bírtak. Annyira ugrált rájuk, hogy a bottal járó férjet többször fel is lökte. Bár szerették nagyon, beismerték, Artúr nem nekik való. Ugyan nem szeretjük, amikor leadnak egy kutyát, de az eset mellett nem mehettünk el segítségnyújtás nélkül. Artúr egy cuki, hiperaktív neveletlen kiskutya még, akinek rengeteg foglalkozásra van szüksége. Eddigi életében soha nem volt még pórázon és nyakörv sem volt rajta. Mindennel most ismerkedik csak. Tőlünk is rettenetesen tartott az elején, nemigazán bízott bennünk, de pár nap elteltével a félénksége kezdett átalakulni, s most már le sem tudjuk magunkról vakarni ha bemegyünk hozzá, annyira lelkesen bújik az ölünkbe. Szeretnénk Artúrnak is megtalálni azt a gazdit, aki szeretettel és türelemmel biztosítja számára ezentúl a boldog kutyaéletet.