Csütörtök reggel tizenkét kiscica várt minket a menhely bejáratánál, egy nem túl nagy méretű tejesrekeszbe zsúfolva - gyakorlatilag egymás hegyén-hátán nyomorogtak szerencsétlenek, a saját ürülékükben, szomjasan, éhesen, a forróságban pihegve... Ilyenkor nem egy hozzászólás szokott érkezni, hogy a rosszban azért még mindig jó, hogy "legalább nem fojtotta vízbe őket, hanem így adott nekik esélyt", satöbbi. NEM. Ideje lenne végre szintet lépni, és nem ahhoz képest értékelni valakinek a cselekedeteit, hogy "akár meg is ölhette volna őket". Tudjuk, hogy ez a közelmúltban még teljesen elfogadott gyakorlat volt, a felesleges szaporulat rendszerint egy vödör vízben végezte - e bejegyzés írójaként hozzátenném, jól emlékszem, hogy gyerekkoromban, a nyolcvanas években rendszerint nem váltott ki felháborodást az, ha valaki azt mondta, hogy a macskájának kiscicái születtek, de hát hova is tette volna őket... de legalább nem szenvedtek sokat. Nem szégyenkeztek ezért az emberek, egyszerűen csak elkönyvelték, hogy a nem kívánt szaporulatnak ez a sorsa. De azóta eltelt közel 40 év, és ez a szokás még mindig tartja magát. Ideje lenne a fejlődés útjára lépni.

Nem tudunk maradéktalanul hálásak lenni, hogy az illető, aki kirakta a cicákat, "legalább" így adott nekik egy esélyt. Mert mondjuk felhívhatott volna először, hogy segítséget kér, és mi segítettünk volna akár tanáccsal, hogy hová vihetné őket, akár közvetített gazdikereső hirdetéssel, ahogy nem egyszer szoktuk tenni. Vagy a mamacica/-cicák ivartalanításával, elkerülendő a következő nem kívánt szaporulatot. Vannak megoldási lehetőségek, nem is egy. De nem - ő kitette őket, és elhajtott, oldjuk meg mi. Mi olyan áron tudtuk őket átmenetileg biztonságos helyre tenni a több mint harminc kutyánk között, hogy ezért cserébe a szintén apró kutyakölyköket kellett kitennünk a számukra kialakított konténerből egy kinti kennelbe, ami semmilyen szempontból nem ideális. Mielőbb szeretnénk tehát átvevő szervezetet vagy örökbefogadókat találni ezeknek a cicáknak, hogy mielőbb megoldódjon ez az áldatlan állapot, és a cicák megfelelő helyre kerülhessenek. Tizenketten vannak, még nem tudjuk, mennyi közöttük a lány és a fiú. Nagyon soványak, erőtlenek, és a legtöbbjük retteg az embertől... már megkapták az első kombinált oltást, féreghajtót is adtunk nekik, és persze igyekszünk finomabbnál finomabb falatokat eléjük tenni, hogy elkezdjenek enni és erősödni. Íme néhány fotó róluk - nagyon szép kis jószágok lesznek, amint egy picit elkezdenek gömbölyödni.

Kérjük, segítsetek nekünk most egy megosztással - higgyétek el, rengeteget számít! Kérjük, hogy akár átvevő szervezetként, akár gazdijelöltként segítenétek nekünk, írjatok nekünk az etyekiallatvedoegyesulet@gmail.com címre.

Nagyon köszönjük!
Zárszóként pedig csak annyit tennénk hozzá: IVARTALANÍTÁS...!!